We are proud member of bitB!
ProPokerBacking
Csatlakozz most

Ez történt nálunk az előző hónapban – Március

Kezdőlap Cikkek Ez történt nálunk az előző hónapban – Március
PPB
00:05
hozzászólás

Azt tudtuk eddig is, hogy a májusi eső aranyat ér, de mostantól az is kijelenthető, hogy a márciusi Spin&Go Jackpotot jelent a PPB tagoknak. Egyre-másra kapták a nagyobb szorzókat a játékosaink, és ha már így alakult, akkor éltek is a lehetőséggel.

Egészen hihetetlen jackpot eső hullott a backing játékosaira, akik szinte 100 százalékos teljesítménnyel húzták be a váratlanul érkező nagyobb szorzós játékaikat.

A jackpot hullám

A Winamax 25 dolláros tétjein indult a nagy szorzók cunamija, ugyanis Kolos azután, hogy egy 2500 eurós játékot behúzott egy promóció keretében, még ezt is megtudta fejelni a későbbiekben.

Gyakorlatilag kimaxolta a lehetőségeket és egy 22500 eurós sikert aratott.

Diegter folytatta a tendenciát, aki közel két évig várt türelmesen a sorára, és ha már odakerült a nagy szorzó közelébe, akkor repetázott is belőle.

A fenti nyeremény után mindössze hét órával később egy újabb jackpot partiba keveredett. Mivel lendületben volt, így gyorsan bezsebelte azt a nyereményt is. Nem nagyon emlékszünk ilyen duplázásra a csapat történetében.

És amikor már azt hittük lecsengett a hullám, akkor a hónap végére a Próbaidőszakból felvételt nyerő JohnDoe is megnyert egy 1000X játékot. Januárban jelentkezett a Trial periódusra, februárban elkezdtük a közös munkát 5 dolláros téten, és márciusban Jackpotot nyert. Elég jól indult az együttműködés.

Továbbra is sok jó teljesítmény

Egyre több játékos tér át mostanában a versenyekről a spin világába. Egy régi tagunk Ballage is elindult a rögös úton, ami aztán hamar kiderült, hogy számára inkább sétagaloppnak tűnik egyelőre, mintsem komoly kihívásnak.

Persze egyelőre a kezdő téteken vitézkedett, de miután gyorsan és imponáló játékkal átlépett az 5$ mezőnyén, nem vett vissza a tempóból és a villámrajtot követően a 10 dollárt is abszolválta. Ráadásul a hó végére a 20-as mezőnybe is belekóstolt és ott sem nagyon ütközött ellenállásba.

Ez eddig így több, mint ígéretes kezdés a részéről.

Ballage 10-20$

Ha GG helyzetjelentés, akkor JohnyFirpo neve megkerülhetetlen az összefoglalókban. Továbbra is a szokásos kibillenthetetlen tempójában gyűjti a zsetonokat minden hónapban. Március sem volt kivétel ez alól, 6 ezer játékon a 10+ cEV az elég jó eredménynek számít.

JohnyFirpo 50$

Mi sem értjük, hogy a titkos jackpot királyunk Csabesz, hogy maradhatott ki a szórásból, de ha már így alakult, akkor a zsetomokat gyüjtögette nagy erőkkel. Két limiten is jó teljesítnényt nyújtott. A 25 dolláros téten majdnem 50 cEV-t tudott felmutatni a márciusi hónapban.

Csabesz 25$

Mellé pedig hozzácsapta az 50-es téten gyűjtött zsetonjait, amivel együtt nagyon szép hónapot zárt.

Csabesz 50$

A hónap játékosa

Ezzel a teljesítménnyel nem is lehetett meglepetés, hogy ő érdemelte ki ezt az elismerést. Ebben az évben talán a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtja és nagyon szépen dolgozik hónapról-hónapra.

 

Legnagyobb profit

Természetesen a “Jackpot Királyok” közül került ki a havi győztes, és mivel Kolos euróban realizálta a nyereményt, így övé lett a havi elismerés.

 

Solution Browser

A szoftvert továbbra is kitartóan használják a játékosaink, és próbálnak belőle extra információkat szerezni a fejlődésükhöz. A havi dobogón Diegter neve nem meglepetés senkinek sem, de a kis tétes mezőnyből kitörni próbáló Krityo és a downswingből lábadozó 25$-on játszó $$ci6ak$$ jelenléte azt jelzi, hogy ők eléggé elszántak a helyzetük javításában. Utóbbi egy 34 zsetonos hónapot teljesített a belerakott munkának hála.

 

Videótár

A videótár a másik olyan mankó, amire támaszkodhatnak a fejlődni vágyó játékosaink. Ez a terület mindig tartogat új, naprakész és folyamatosan gondozásra szoruló területeket is a backing tagjai számára.

Ballage 16 videóval ugrott fejest a spin rejtelmeibe, és mint fentebb olvashattátok, sikerült hatékonyan feldolgoznia a videókban elhangzottakat. JohnDoe lendülete sem tört meg és ebben a hónapban is habzsolta a tudást, hiszen 11 videóval a második legtöbb anyagot tekintette meg márciusban. Mögöttük Fosca végzett a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a közel 10 teljes videó feldolgozással.

 

Próbaidőszak

Ez az opció nagyszerű lehetőséget biztosít azoknak, akik még nem szeretnének elköteleződni, de kipróbálnák magukat a spin világában. JohnDoe sztorija elég jól indult és azt mutatja, hogy érdemesebb komolyabban foglalkozni a játékunk fejlesztésével. Ebben a hónapban is érkeztek játékosok a promócióra, meglátjuk közöttük is lesznek-e olyanok, akik helyet érdemelnek a teljesítményükkel.

Aki pedig még hezitál, hogy belefogjon-e egy pókeres kalandba, az nyugodtan tegye próbára magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.