Feltörekvő MTT játékosunk: mxSteve
Mai cikkünkben a Propokerbacking egyik feltörekvő MTT játékosát, mxSteve-et ismerhetitek meg közelebbről. Steve tavaly ilyenkor még főállásban dolgozott és csak szabadidejében foglalkozott a pókerrel, ma viszont már midstakes versenyeket grindol egyre nagyobb sikerrel.
PPB: Mióta pókerezel és mivel foglalkoztál mielőtt profi játékosnak álltál?
mxSteve: 2017 elején ismerkedtem meg a játékkal és egyből a versenyek keltették fel az érdeklődésemet. Ebben az időszakban a fémiparban dolgoztam és csak szabadidőmben játszottam, körülbelül $11-ig bezárólag.
PPB: Mindössze fél éve pókereztél, amikor jelentkeztél a PPB csapatába, ahol egy kezdő játékos számára nehéz felvételi tesztet is sikerrel vettél. Mielőtt jelentkeztél hozzánk, hogyan fejlesztetted magad?
mxSteve: Volt több ismerősöm, akik már régebb óta pókereztek, tőlük vettem néhány órát, segítettek megtanulni az alapokat és a Holdem Manager használatát. Igyekeztem minél több leosztásról kikérni a véleményüket és fejleszteni a tudásomat, a hétvégéket pedig játékkal töltöttem.
Egy pókeres ismerősöm ajánlotta a figyelmembe a PPB-t, én pedig úgy gondoltam ez egy kiváló lehetőség arra, hogy magasabb szintre lépjek, ezért beadtam a jelentkezésemet.
PPB: Hogyan élted meg a kezdeti időszakot nálunk és hogyan tudtad összeegyeztetni a munkát a pókerrel?
mxSteve: Nagy élmény volt, hogy felvettek a csoportba, de az első pár közös órán kiderült számomra, hogy még gyakorlatilag semmit nem tudok a pókerről, úgyhogy igyekeztem minél több videót megnézni és minél többet beszélgetni csapattársaimmal a játékról.
A munka és a póker összeegyeztetése eleinte nagy kihívás volt, húzós volt a minimum havi mennyiséget letolni a munka mellett és emellett még elemzésre és kikapcsolódásra is időt szánni. 2017 decemberében részt vettem a PPB éves karácsonyi találkozóján, ez egy nagyon jó élmény volt, örültem, hogy megismerhetem az embereket a nicknevek mögött.
Kezdetben nem ment túl jól a játék, de ennek ellenére nem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyom. Amikor a PPB összefogott a bitB-vel, már tervben volt, hogy otthagyom a munkahelyemet és teljes gőzzel a pókerre összpontosítok.
PPB: A csoporton belül több játékossal is szoktál elemezni, ki az, akivel a legszorosabb kapcsolatban vagy?
mxSteve: A csoport egy másik versenypókerese, Fieldmice1 is Ausztriában él és egyszer írt nekem egy foci élő közvetítéssel kapcsolatban. Ezek után elkezdtem egyre többször kikérni a véleményét leosztásokról és elkezdtünk közösen elemezni. Videójátékokat is játszottunk online közösen és hamar kialakult köztünk egy barátság.
PPB: Gyakran elhangzanak a lelkes, alázatos, sikerre éhes kifejezések veled kapcsolatban, és úgy tűnik, egyre csak motiváltabb leszel. Mi hajt téged és milyen módszerekkel tartod fent a lelkesedést egy olyan, gyakran frusztráló műfajban, mint az MTT?
mxSteve: Mint azt már említettem, már év elején az volt a célom, hogy mielőbb ott tudjam hagyni a munkahelyemet és főállású pókeres legyek, ez volt a fő motivációm. Az idei nyár kezdetére sikerült elérni ezt a célt, és az így keletkezett szabadidő nagyon jó hatással volt a fejlődésemre. Több időm volt elemezni és kialakítottam több szokást is, amik a fejlődésemet segítik elő. Minden nap megnézek egy oktatóvideót és elemzek, minden session végén pedig értékelem az aznapi teljesítményemet.
Naponta beszámolok a vezetőségnek a fejlődésemről, ők pedig sokat segítenek abban, hogy a hasznos dolgok tanulására fókuszáljam az energiámat. Ha sok időt fektetsz egy olyan témába, aminek valójában nincs sok gyakorlati értéke, az időpocsékolás.

PPB: Mik a céljaid a jövőre nézve, hol szeretnél tartani egy év múlva?
Jelenleg csak pókerrel kapcsolatos céljaim vannak, szeretném minél magasabb szintre juttatni a játékomat és célom, hogy egy év múlva $50-os átlagtéten pókerező játékos legyek.
PPB: Szabadidődben szívesen játszottál videójátékokkal, például a PUBG-vel, de mostanában már szinte egyáltalán nem töltesz időt ezzel, mi ennek az oka?
James Whittet, a bitB mental game oktatója tartott nekünk egy előadást Budapesten, és a prezentáció egyik mondata nagyon megfogott. Azt mondta, hogy ami nem segít abban, hogy a céljaidat elérd, az hátráltat. Ez tudatosította bennem azt, hogy a videójátékokkal töltött idő nem visz előre az életben.
Persze fontos, hogy az ember néha kikapcsolódjon, de ha nem vigyáz és túl sokat játszik, könnyen átcsaphat az egész egy negatív, időrabló dologba. Ezért letöröltem a gépemről az összes játékot és próbálok inkább önmagam fejlesztésére koncentrálni. Egy hét szünet után már nem is nagyon kívántam a játékot, jól megvagyok nélküle.
PPB: Említetted, hogy jelenleg Ausztriában élsz. Hosszabb távon is kint szeretnél maradni, vagy inkább haza vágyódsz?
Nagyon jól érzem magam Ausztriában, de idővel mindenképp haza akarok költözni Magyarországra. Ez a hazám és sokkal jobban szeretem az anyanyelvemet használni, úgyhogy a hosszútávú cél a hazatérés.
PPB: Köszönjük az interjút, további sok sikert az asztaloknál!