Részeredmények az MTT csapatversenyünkről
Február utolsó hetében indítottuk útjának a Pro Poker Backing MTT versenyét, ahol három csapat póker játékosai méretik meg magukat egymás között.
Ha esetleg lemaradtál a hírünkről, akkor idekattintva tudod pótolni.
Azóta már javában zajlik a küzdelem az MTT csapataink között, mi pedig megkértük a csapatkapitányokat, hogy mondják el az eddigi tapasztalataikat a versennyel kapcsolatban.

A 3 csapatkapitány a PPB évzáróján
Icedavid (Team Shrimp csapatkapitány):
Úgy gondolom szuper ötlet volt ez a csapatverseny. Az ilyen megmérettetés nagyon motiváló és összekovácsolja a csapatot. Jó érzés bíztatni, segíteni és hajtani a többieket hogy mi legyünk a legjobbak! A nyereményeken felül a győzelemért kapott elismerés is nagyon sokat számít. Mindent megteszünk a végső győzelemért, go TeamShrimp!
Ballage87 (Team Beast csapatkapitány):
Nagyon megtisztelő, hogy elfoglalhattam az egyik csapatkapitányi pozíciót. Nagyon motiváló ez a verseny, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a dicsőségen kívül komoly extra nyereményekért is harcba szállunk. Ugyan az első hét után mi vagyunk a harmadik helyen, bízom benne hogy a második hét végére sikerül nagyon szoros állást kiharcolni. A vadállatok teljes erőbedobással vágnak neki a második hétnek!
Schluude (Team Gyaka csapatkapitány):
Úgy gondolom ez egy remek promóció. Az első csapatverseny a PPB-n belül és az eddig látottak alapján nagyon pozitív a fogadtatása a játékosok között. Mindenki maximálisan odateszi magát ebben a pár hétben és nagyon jó csapatépítő hatása is van. Ugyan még csak egy hét telt el, de külön öröm, hogy az én csapatom ennyire dominálja a másik két csapatot pontszámban, és nekünk van a legnagyobb esélyünk a végső győzelemre is. Összességében csak jókat tudok róla mondani. Még egy hét hátravan, úgyhogy nem szabad kiengedni a masszív előny ellenére sem. Hajrá Team GYAKA!
A csapatok állása az MTT versenyünk utolsó hetében

Sok sikert kívánunk az összes csapatnak, meggyőződésünk, hogy a TeamGyaka nagy előnye ellenére tartogat még fordulatokat a verseny.