Új coachok a Hyper HU részlegünkön, így sikerült a kezdeti időszak
Hyper HU csoportunkról már régóta szerettünk volna írni részletesebben. Ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy bemutassuk a csoport új coachait, és a velük együtt elért eredményeinket.

A Hyper HU csapat két új edzője: supahotbeats a legmagasabb téteket nyerő Spin&Go játékosunk volt; Kajtipajti háromszoros Supernova Elite, akinek a harmadik SNE címét 100$-os téten sikerült megszereznie
Az április óta eltelt időszak folyamatosan bizonyította számomra, hogy más sikere, melyhez hozzájárulhatsz, valóban jobb érzésekkel tud eltölteni, mint a saját sikered.
– supahotbeats
Alapvetően a PPB ezen része a korábbi években Spin&Go alapozó csoportként működött, nem volt profitorientált. Ennek ellenére a vezetőség úgy döntött, hogy érdemes a Hyper HU részleggel foglalkozni, mert vannak még benne kiaknázatlan területek. A csoport élére állt két legmagasabb téten nyerő Spin&Go játékosunk, Kajtipajti és supahotbeats, akiknek a tudására bízták ennek összefogását, és a megfelelő játékosok kiképzését. Idén áprilisban vették át a munkát, amelynek meggyőző eredményét lentebb láthatjátok majd.
Ahogy az az alábbi grafikonokon is látszódik, hihetetlen előrelépés született pár hónap alatt. Az egyébként is kiemelkedő ROI után, új edzőink bebizonyították, hogy a megérzések nem voltak alaptalanok, és a szeptemberi hónap a HU világában is extrém eredményeket hozott a maga 3,8%-os ROI-jával és a megduplázott profittal.
Hosszú évek kemény grindja után felüdülés a nehezen megszerzett tudást átadni. Tényleg nem közhely, hogy tanítani nagyon is felemelő érzés.
– Kajtipajti
A Hyper HU egy olyan játékforma, ami jelenleg a reneszánszát éli. Ha valaki stabil, havi szinten számolható keresetre vágyik, akkor ez az ő játéka. Érdemes kiemelni egyedi EV-osztásunkat, ami még inkább csökkenti a póker más területein tapasztalható varienciát. Mindezek margójára olajozottan működő oktatási rendszerünk, szoros szakmai közösségünk, és a kartell elleni harcban megszerzett nagy tapasztalatunk mind hozzásegítettek ehhez a felfelé ívelő sikerhez, aminek – reményeink szerint – még koránt sincs vége.
Részletesebb információkat itt találsz a Hyper HU játékformáról. Ha pedig szeretnél hozzánk jelentkezni, kattints ide!