We are proud member of bitB!
ProPokerBacking
Csatlakozz most

Kalandozás a nagyvilágban – Las Vegas és Everest alaptábor Pislogikkal

Kezdőlap Cikkek Kalandozás a nagyvilágban – Las Vegas és Everest alaptábor Pislogikkal
PPB
00:05
hozzászólás

Az élőversenyek miatt sok pókeres utazgat a világban, ebben semmi újdonság nincs. Abban sem, ha Las Vegasban a WSOP versenyein találja magát valaki. Abban viszont már igen, ha 5 ezer méter felett lépdel az Everest alaptábora felé. A sivatagból a hegyek csúcsára kalandozunk Pislogikkal, aki rövid idő alatt mindkét helyszínen életre szóló élményeket szerzett.

Minden pókeres álma Las Vegas. Te mennyire vágytál oda, mit kaptál az utazástól?

“Amióta a pókeres eszemet tudom Vegasba vágytam. Ez a sivatagban fényűző város, világbajnokság, óriási nyeremények, csilli-villi körítés, ez engem is nagyon elkapott. Biztos voltam benne, hogy a karrierem során ide el kell jutnom legalább egyszer.”

Ha lúd legyen kövér, és az első Las Vegas-i kaland egyből a WSOP idejére esett.

“Igen, a Covid miatt az őszi lebonyolítású világbajnokságra mentünk ki, és mivel még számos protokoll volt a vírushelyzet miatt az utazásokat tekintve, így elég kalandosan sikerült kijutni. Akkor még az európaiaknak két hetet egy másik országban kellett eltölteniük, mi pedig Mexikót választottuk. Ezen belül is Cancun és Playa Del Carmen lett a célpont. Így egy nyaralással egybekötött túra lett belőle.”

Mennyi bepillantást nyerhettetek rövid idő alatt a mexikói kultúrába?

“Mivel nyaralóövezetben voltunk és szándékosan kerültük a kartellesebb részeket, így inkább csak a helyi étkezési kultúrát tettük magunkévá. Azért a mezcalt megkóstoltuk. Ami meglepő volt számunkra, hogy az ivóvíz nem volt ajánlott fogyasztásra, és erről elég sok tájékoztatást kaptunk a helyszínen, így megspóroltunk magunknak egy kisebb gyomorrontást.”

Innen mentetek aztán Las Vegasba. A megérkezéskor elfogott-e bármi magasztosabb érzés?

“Az első benyomás az sokkoló volt, mert már a reptér tele van nyerőgépekkel. Az érkező vagy távozó turisták az első vagy az utolsó pillanatokban, amit a városban töltenek, megadhatják az esélyt a „szerencséjüknek”. Itthon azért ez a kaszinóvilág eléggé zárt a nyilvánosság előtt, ott viszont minden erről szól.”

A vámnál azért kísértetted a sorsot, kicsi gambling lett a belépésnél.

“10 ezer dollárt lehet készpénzben bevinni anélkül, hogy bármiféle macera lenne belőle. Erről egy nyilatkozatot ki kell tölteni, hogy mennyi dollár van nálunk. Kérdezték is az ellenőrzésnél, hogy mennyi cash van nálam, én pedig rávágtam, hogy 9 ezer. Nem tudom miért ennyit mondtam, mert 9900 volt, hogy kimaxoljuk ezt a limitet. A vámos gyanúsan méregetett, hogy pont 9 ezer? Én pedig tartottam magam az akaratlan blöffhöz. Majd elkezdte kérdezgetni, hogy mire fogom használni? Amikor meghallotta, hogy póker és WSOP, akkor egyből nagyon baráti lett a beszélgetés és még egy italt is kért, ha esetleg megnyernénk a világbajnoki címet. Arra számítottam, hogy nagy szőrözés lesz, de elég lazán kezelték a dolgokat.”

Az első élmény a hatalmas kaszinóba belépve?

“Mi elkövettük azt a hibát, hogy a WSOP helyszínéül szolgáló Rio kaszinóban szálltunk meg, hiszen ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. De aztán kiderült számunkra, hogy ez egy retró vonalat követő, kevésbé modern kaszinó, a Stripen található újabbakhoz képest. A több ezer magas frekvencián csilingelő nyerőgép, a tobzódó emberek, a szőnyegből áradó dohányszag kombinációja a fárasztó utazás után eléggé olyan hatást eredményezett, mint amikor szét akar robbanni az ember feje a túl sok ingertől. Másnapra azért hozzá tudtunk szokni a nyüzsgéshez és folyamatos csilingeléshez, de elsőre ez a „kultúrsokk” mellbevágó volt.” A strip kaszinóiban sokkal jobb élményeink voltak.

Említed, hogy tobzódtak az emberek a Rioban. A WSOP alatt a versenyek regisztrációjánál ez elég nagy sorban állást is jelent?

“Huh, igen. Három pénztárban dolgoztak megállás nélkül, és még így is másfél órás sorok alakultak ki. Tényleg elképesztő méretű az embertömeg egy ilyen eseményen.”

És amikor ezt a tömeget megláttad egy teremben, az milyen érzéssel töltött el?

“Teljes sokk. Elképzelhetetlennek tűnt korábban nekem, hogy egy 500 asztalos terem, hogy néz ki. Üresen is elég nagy hatást gyakorol az emberre, de amikor zsúfolásig megtelik, akkor az igazán lehengerlő élmény. Ott ül 5 ezer ember és mindenkit ugyanaz a cél motivál, hogy nyerjen. Szavakkal nehéz ezt körülírni, teljesen szürreális hatás. Teljesen más a lépték, és ez az atmoszféra onnantól mindenkit magával ragad. Mindenki kedves, egyszerűen beleolvad az ember ebbe a forgatag.”

Az osztókkal kapcsolatban szoktak negatívumokat felhozni „elsőbálozó” pókeresek. Ők ahhoz vannak szokva, hogy egy rangos eseményen a legjobbak dolgoznak, de eközben Vegasban a dealer szerepkör az egy teljesen általános szakma és akár 70 év felettiek is büszkén gyakorolják ezt a hivatást. Emiatt elég híg a felhozatal minőséget tekintve. Neked akadt ilyen jellegű problémád?

“Az első 5 napban mindenkitől ezt hallottam, hogy nagyon lassúak az osztók és rosszak, kevés leosztás megy le és számolni se tudnak. Én viszont nem tapasztaltam ilyesmit. Mint kiderült a variancia jó oldalán voltam addig, és ezután jött a fekete leves. Érkezett három idősebb dealer, akik nagyon megakasztották a játékmenetet. Split potban játékost kértek meg, hogy segítsenek elosztani a potot, és több hasonló nehézséggel borzolták a játékosok idegrendszerét. Szóval igen, belefutottam én is ebbe végül.”

Ilyen eseményen rengeteg világsztár fordul meg. Sikerült-e bárkivel összebratyizni, beszélgetésbe elegyedni?

“Erre aztán végképp nem számítottam, de jutott ki a jóból bőven, mert többen is voltak, akikkel sikerült megismerkedni és jó hangulatban eltölteni az időt. Az egyik ilyen Andre Akkari, akivel több versenyen is összesorsoltak. Egymásután három 2000-2500 fős versenyen is egy asztalhoz kerültem vele a kezdésnél. Ugye ezt azt jelenti, hogy 200-250 asztalon startolnak a tournamentek és ebből sikerül egymást követő napokon ugyanoda kerülnünk. Az első alkalommal közvetlen székszomszédok is voltunk, a további napokon már nevettünk egymásra, hogy na már megint te?”

Ezek szerint a későbbi alkalmakkor már ő is tudta kicsoda Pislogik?

“Viccesen számolgattuk, hogy erre mennyi esély van ekkora mezőnyben, de persze az is segített az azonosításban, hogy kevés európai volt az asztaloknál és a nem amerikai akcentus miatt egyből lejött nekik, hogy egy európai regularral lesz dolguk és nem egy fiatal rekreációs játékos ül közöttük. Több nagyon jó leosztást is játszottunk egymás mellett és a harmadik eventen már oldottabb hangulatban beszélgettünk mindenről.

De sikerült egy szupersztárokat is kifogni a későbbi napokon. Például Dan Bilzeriannal is készült közös fotó.”

 

“Egy másik napon pedig a NoLimit 5K versenyen egy elég erős mezőny jött össze, mert a legtöbben a párhuzamosan futó ezer dolláros eventen indultak. Itt elég fajsúlyos játékosokat kaptam magam mellé, Barry Hutter, YoH Viral és még számos amerikai top reg ült az asztalnál.

Alapvetően jó stackkel sikerült csinálni egy day2-t, ahol a sorsolást megtekintve már láttam, hogy egy igazi nagyágyút kapok közvetlenül magam mellé, ugyanis Daniel Negreanu nevét olvastam tőlem jobbra. Innentől már tudtam, hogy bárhogy is sikerül ez a verseny, ez a nap már csak jó lehet. Annyira izgatott voltam, hogy a kezdésig hátralévő pár óra nem telt el valami gyorsan.”

Köztudottan bohókás, jó kedélyű figura. Sikerült kihasználni a helyzetet és szóba elegyedni vele? Azért ő egy nagyon közvetlen karakter, aki bármibe benne van egy jó poénért.

“Nagyon gyorsan sikerült megtalálni a közös hangot, mert kérdeztem, hogy csinálhatunk-e egy képet? Azt felelte, hogy persze, amennyiben nem vagyok jó játékos. Mondtam, hogy akkor hagyjuk. Persze elkészült az emlékül szolgáló kép.”

“Elég sok partit játszottunk egymás ellen és több mindenről beszélgettünk is, hiszen közvetlenül mellettem ült, de a kedvenc pillanatom az volt, amikor hallgatott egy arrafelé nagyon trendi felkapott zenét, ami egyébként elég idegesítő sokaknak. Pár floridai srác nagyon buta hangszínen énekli, hogy “i’m an island boy”. És ennek van egy egy perces videója, ami akkor trendingelt és a Negreanu nagyon rá volt kapva erre. Elkezdte énekelni, én meg rákérdeztem, hogy mi ez a hülyeség, amit itt kiabál mellettem?

Nézett rám kérdően, hogy te ezt nem ismered. És mikor mondtam, hogy nem, akkor máris jelezte, hogy megmutatja. Az egész asztal sóhajtozott, hogy miért nem mondtam, hogy ismerem. Odaadta a telefonját és a youtube-on megmutatta a dalt, hogy nézzem meg. Amikor ment a refrén, akkor Negreanu felállt, és elkezdte hangosan énekelni, hogy i’m an island boy. A zsetoncsörgés is megállt a teremben és mindenki őt nézte. Szóval sikerült ezt a műsort kihoznom belőle. A podcastját is forgatta közben, abba is sikerült belekerülnöm.”

Élményekben akkor gazdag volt a túra. Eredmények terén hogyan sikerült a sorozat?

“Már Mexikóban sikerült nyerni egy mtt-n egy nagyobb összeget, így nyomás nélkül tudtam játszani az összes versenyen. Nagyjából 20 versenyt játszottam, reentryvel együtt 25-30 lehetett. Ebből jött össze 5 ITM, ami ilyen 20% körüli arány. Az említett Negreanuval játszott versenyen jutottam legtovább, ott 30. lettem. A deep runok nem igazán sikerültek, inkább a mini cash helyezések voltak a jellemzőek ezúttal.”

Maradt idő kikapcsolódásra is, vagy ez most inkább a pókerről szólt a számodra?

“Sejdeamiota volt kint velem, és ő volt Rolling Stones koncerten, NFL meccsen, Cirque du Soleil show műsoron, ebből is látszik lehet ezt úgy csinálni, hogy kulturálisan is szórakozzon az ember. Nekem a sok verseny mellett ez most nem fért bele. Viszont a Black Jack asztalokat nagy hatékonysággal támadtuk a szabadidőben.”

Azt gondolom teljesen rendben van, ha egy elsőbálozó inkább a játékra koncentrál, hiszen azért ment oda és majd a későbbi látogatások alatt kinyílik számára  Las Vegas világa is. A másik túrád, amiről szeretnélek kérdezni, az pont ennek az ellenkezője, és azt se nagyon értem mi viszi rá az embert. Talán a határok feszegetése, kalandvágy, vagy egészen más. De majd elmondod nekünk, hogy keveredtél Nepálba?

“A Himalája vitt oda és az a hegyvidék, ami ott található, na meg az ehhez köthető magashegyi túrázás. Igaz ebben már a biztosítóknál lukra futottunk, mert ők a 4 ezer méter feletti túrázást már hegymászásnak minősítik, arra meg nem nagyon szeretnek biztosítást kötni. Az Everest alaptábort céloztuk meg, és ez már 17-18 éves korom óta a bakancslistámon szerepelt. Mindig vonzott ez, és szerettem volna kipróbálni ilyen extrém körülmények között a teljesítőképességemet.

Gyakorlatilag egy hirtelen meghozott döntés után vágtunk bele, és egyből megvettük a repülőjegyeket Katmanduba, mert úgy voltunk vele, ha sokáig várunk, akkor meggondoljuk magunkat. Köttetett egy fogadás is Sejdeamiotával, hogy ezt úgy sem tudjuk megcsinálni, de mivel ő is csatlakozott a kalandhoz, így a side betet arra módosítottuk, hogy az lesz a vesztes, aki nem jut fel a csúcsra.”

Menet közben volt olyan szituáció, amikor nem tűnt annyira jó ötletnek ez a túra?

“Olyan volt inkább, hogy ez keményebb lesz, mint gondoltuk. Mi nem a sima alaptábor túrára neveztünk be, hanem kicsit túltengett bennünk a magabiztosság és egy Chola Pass hágóval megspékelt útvonalat vállaltunk be. Ez egy plusz 4 napos kitérő, ahol már konkrétan sziklát is kell mászni. Mi baj lehet, kellett a plusz kihívás, akkor úgy gondoltuk.”

Ez kihívás lett?

“Abból a szempontból igen, hogy végül ezt töröltük menet közben. Jeleztük a túravezetőnknek, hogy ezt mégse szeretnénk megvalósítani, elég lesz nekünk a sima alaptábor. Nem éreztük akkor már az erőt.”

Mi volt ennek az oka?

“A magashegyi környezetben az oxigénhiány jelenti a legnagyobb kihívást. Nem a túrák hossza a vészes, mert 10-15 kilométert haladtunk naponta, nagyjából 1200 méter szintkülönbséggel. Ez is fárasztó, de feljebb a tengerszinten lévő oxigénmennyiség mindössze 40 százaléka elérhető az ember szervezetének a levegőben, akkor a sima létezés is fájni tud. Egy felöltözés és cipőfűző bekötése is olyan érzés, mintha folyamatosan négyütemű fekvőtámaszokat csinálna az ember és a pulzusa az egekben van. Ilyen körülmények között a normális sétatempó is teljesen más igénybevételt jelent. Ott tényleg annyi van már csak, hogy egyik lábad rakd a másik után, próbálj figyelni a légzésre és a pulzusra.”

Másokat is megviselt a jelentős környezetváltozás?

“Igen, 4 ezer méter felett már minden megállóban rendszeres volt a helikopteres mentés. Ebben volt nagyon fontos szerepe a biztosítónknak, akik egy nagyszerű worldwide biztosítást adnak 6ezer méterig. Mert ugyan a fogadást teljesítettük az alaptárborba jutással, de a szervezetünk viselkedése alapján úgy ítéltük meg, hogy annyira rossz állapotban vagyunk, jobb ha inkább helikopterrel jövünk le a hegyről és befejezzük a túrát.

A biztosító viszont jelezte, hogy húsvétkor éppen nincs kapacitásuk erre, de ha megszervezzük magunknak és bemegyünk egy kórházba, ahol ezt a mentést orvosilag alátámasztják, akkor visszatérítik ennek a költségét. Felhívtuk a túraszervezőt, aki 4 óra múlva intézett egy helikoptert, amivel kimenekítettek minket. A kórházban megállapították, hogy másodfokú hegyibetegségem volt, ami annyit jelent, hogy még aznap süllyedni kellett volna mindenképp ezer métert, hogy biztonságosan tudjak aludni és ne legyen egészségügyi kockázata.”

Volt esetleg egy kis pánik is már ebben a helyzetben még fent az alaptáborban?

“Egy minimális félelem és pánik volt persze, mert bár azt tudtuk, hogy jön a helikopter, és ez egy megnyugtató körülmény. De abban az állapotban 5 ezer méter felett szemerkélő hóesésben,  mínusz 8-10 fokban elég kellemetlen lett volna a visszaút. Ott már olyan állapotban voltam, hogy bár tudtam előre fele menni, de hogyan mozogtam előre, meg mi vitt előre az már nincs igazán meg. Nem voltunk ott már jó állapotban tényleg.”

Lesz még hasonló kihívás?

“A Kilimandzsáró hasonló, nem igényel hegymászó tudást, de picivel nehezebb, mint az Everest alaptábor túra. A másik pedig a Mont Blanc, de oda már minimális hegymászó skill is szükséges.”

Adott ez a túra valami az egyéniséghez, vagy lett valami tanulsága a túrának?

“Az egyik, amit adott az a komfortzóna tágítása, mert sokkal jobban tágítható, mint gondolnánk. A másik, hogy a helyi létezés mennyivel másabb, mint az európai értékekben gondolkodóké. Amíg mifelénk a legtöbb ember a Maslow piramis tetején lévő szellemi szükségleteit próbálja kielégíteni, addig ott az emberi szükségletek biztosítása, mint például ivóvíz, biztonságos alvóhely, fedél a fejük felett, a mindennapi betevő előteremtése sokkal fontosabb szempont.

Ez nagy hatással volt rám, és jelentősen átértékeltem a gondolkodásomat az eddigi problémáim kapcsán. És azt gondolom, hogy azzá váljak, aki szeretnék lenni, nagy befolyással bírnak majd a Nepálban tapasztaltak.”

Biztosak vagyunk benne, hogy hallunk még érdekes kalandokról a játékosainktól. Mi pedig azon leszünk, hogy az olvasókat is beavassuk ezekbe a nem hétköznapi élményekbe.

  • Did you like this article?
  • YES   NO

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Latest articles